A lajosmizsei Geréby Kúria adott otthont online csoportunk rendhagyó, ’Az év közepén az ország közepén” címet viselő offline találkozójának. Minden tekintetben különleges alkalom volt ez, ugyanis az eseményünkhöz csatlakozott a kecskeméti Ezerjó BNI csoport is, így nemcsak nagy létszámmal, de értékes kereszt-kapcsolódásokkal is tarkítottuk a találkozót.
A főelőadónk Harangozó Edit volt, az RBT Europe Kft. ügyvezető-tulajdonosa, aki a saját tevékenységükön túlmutatva remek kereskedelmi fókusszal és a BNI hálózatépítésének eredményeivel színesítette és tette igazán értékessé az előadását.
Juhász Bálint új tagunk avatását követően el is hozta a legjobb bemutatkozásért járó vándor trófeát, ami nem is csoda, hiszen a 42-es szobában kapott szállást, ami segítségére volt, hogy megfejtse és megossza velünk az ‘élet értelmét’. Ezúton is köszönjük és sikeres tagságot kívánunk.
A csodálatos környezet és a csapatunkra mindig érvényes jó hangulat csak tetézte a találkozó sikerét.
A rendezvényünket követően ebéddel egybekötött networking cunamival árasztottuk el a Kúria területét, a terasz minden pontján kisebb-nagyobb csoportok kapcsolódtak és élvezték a BNI erejét, aminek ugyan a fókuszában az üzlet áll, ám ez mindig ennél többről szól. Közösséget, üzleti közösséget építettünk.
Az online csoportok számára évente 2-3 alkalommal van lehetőség offline találkozót is tartani, a Way to The Future csoport pedig igyekszik kihasználni ezt a lehetőséget, hiszen annak ellenére, hogy online csoport vagyunk, hiszünk a személyes kapcsolatépítés erejében.
Nézd meg, hogyan segíthetnek az üzleti találkozóink a kapcsolatépítésben és szakmai növekedésben. Minden héten új lehetőségeket teremtünk tagjainknak és vendégeinknek, hogy bővítsék hálózatukat, megosszák szakmai tudásukat, és előmozdítsák üzleti céljaikat egy barátságos és támogató környezetben. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy csatlakozz hozzánk és tapasztald meg te is a közösségi együttműködés erejét!
Regisztrálj most!